32. fejezet

Akkor sajnáljuk ketten….

Nem, nem akarok most tudni semmiről. Egyszerűen csak el akarok aludni és soha de soha többet fel nem ébredni. Felálltam az ajtó elől ahova azért kerültem mert összevesztünk Tommal, és elindultam az ágyamhoz. Leültem majd betakartam a fejemet és elaludtam.

Arra ébredtem hogy tücsök ciripelést hallok. Valószínűleg az ablakon ált szűrődhetett be a hang. Valaki egy nagyot sóhajtott mellettem. A fal felé voltam fordulva úgyhogy azt nem láttam ki ül mellettem az ágyon, de most nem is akarom. Inkább visszaalszom gyorsan.

-         Tudom hogy fent vagy. – természetesen rájöttem egyből hogy ki ül mellettem. Tom. Nem akarok most vele beszélni úgyhogy nem válaszolok. – Vagy lehet mégsem. – állapította meg magában Tom.

Kis idő elteltével amikor már nem bírtam a meleg takaró alatt maradni és pisilnem is kellett, egyszerűen csak felültem és mintha nem tudnám hogy itt van megfordultam. Már nem ült hanem mellettem feküdt.

-         Te meg mit keresel itt? – vontam felelőségre.

-         Én, csak beszélni akarok veled. – ült fel mellém.

-         Mégis miről? – húztam hátra a hosszú fufrumat hogy ne lógjon a szemembe. Úr isten hogy nézhetek ki? Ébredés után. – Nincs miről beszélnünk. - álltam  volna fel amikor eszembe jutott hogy csak egy melltartó meg egy bugyi van rajtam mert mielőtt lefeküdtem levettem a ruháimat. Még jó hogy időben jutott eszembe és még jó hogy a mellem előtt tartom a takarót. Remek most végig kell hallgatnom mert nem tudok megmozdulni.

-         De, igen is van. Én – hallgatott egy kicsit. – Én nem gondoltam komolyan amit mondtam és…- vágtam félbe

-         Mit? Hogy engem úgysem fogsz megkurni ezért majd felhozol ribancokat. Hozzál. Ki tartott vissza? Nem Én akartam veled összejönni. Nem Én erőltettem. Hagyjál békén.

-         De, Ria hallgass végig. – próbált puhitani.

-         Nem. Nem kell semmit sem mondanod. Egyszerűen vége és kész. Miről beszélünk? El sem kezdtünk semmit. – emeltem fel a hangom.

-         Ria Én nem akarlak hagyni. Ja igen, és ha akarsz sem tudsz elmenni mert ahogy láttam levetted a ruháidat én meg elvettem a földről szóval a takaró alatt sem tudsz átöltözni és elmenni. Csak is azt teheted hogy végig hallgatsz. – mosolygott büszkén.

-         Jó. De csak végig hallgatom. – egyeztem bele.

-         Tudtam Én hogy zseni vagyok.  Szóval, Én nem gondoltam komolyan amit hozzád vágtam csak egyszerűen felhúztam a vizet azon hogy mindig elmenekülsz a dolgok elől vagy a szobádba vagy így amit kb. 5 órája előadtunk.

-         5 órája alszom? – döbbentem meg.

-         Igen. De most nem ez a lényeg hanem az hogy Én nem akarlak elveszíteni még az elején. Igazad van, mert még el sem kezdtük. Ezért nem akarlak elveszíteni. Igazad van. Egyikünk sem érez szerelmet de még érezhetünk ha megpróbáljuk. Én sem érzek de nagyon kötődöm hozzád. Nagyon. – 10 másodperc csöndet kisérve néztük egymást majd Tom végre kinyögött valamit. – Hát ennyi lenne.

-         Oh, akkor most lécci menj ki hogy felöltözhessek!

-         Miért?

-         Hogy legyen rajtam ruha? – értetlenül kérdeztem a kérdésre.

-         Nem, hanem minek menjek ki?

-         Ez komoly? Te meghülyültél? Normális vagy? Azért mert nem szeretem magamat mutogatni.

-         Ott a gardrób.

-         Miért nem akarsz kimenni?- akkor esett le hogy Tom nem látni akar hanem egyszerűen nem akar kimenni.

-         Mert félek attól hogyha kimegyek bezárkózol összepakolsz és elindulsz halál kussban haza. Nem akarom hogy hazamenj. És ha nem miattam akarsz maradni gondolj legalább Billre.

-         Ha megígéred hogy még ma nem megyek haza akkor kimész hogy felöltözhessek?

-         Holnap sem. Meg azután sem. Akkor igen kimegyek.

-         Mi van ha nem ígérem meg?

-         Akkor lerántom rólad a takarós és le tépem a melltartódat majd kihúzlak a folyosóra.

-         Jó. Nem megyek haza. – sajnos Tom képes erre és nem akarom hogy megtegye. Félek attól hogy nem lennék elég jó látvágy nekik. Hiszen Tom már biztosan járt és lefeküdt modellekkel, nem olyanokkal mint amilyen Én vagyok.

-         Remek! De viszont azt sem akarom hogy szenvedj szóval, Én most nem tudom hanyadszorra de megint elmondom hogy nem gondoltam komolyan amit mondtam. Nagyon tetszel nekem. Nagyon tetszik a külsőd. Nagyon tetszik az hogy szókimondó vagy. Egyszerűen imádom a szemedet, a szádat, és mindent benned. Imádom benne azt is hogy ilyen kis szerény aranyoska vagy. – mosolyodott rám.

-         Jó, oké Tom semmi baj csak kérlek had öltözzek fel. – néztem rá könyörgő szemekkel.

-         Jó,de utána visszajöhetek?

-         Minek?

-         Hát most mi nem békültünk ki? Nem járunk még mindig?

-         Nem. Nem mondtam el értelmesen azt  amit gondolok?

-         Ria ne már! Tudod hogy nem gondoltam komolyan!

-         Nem, nem tudom. Nem ismerlek annyira. Fogalmam sincs mikor gondolsz komolyan dolgokat és mikor nem.

-         Csak adj még egy esélyt!

-         Tom, elküldtél a picsába. – vetettem elé a tényeket.

-         De Én nem akarom hogy elmenj! Azt akarom hogy velem maradj. – nyúlt az arcomhoz , de Én elrántottam.

-         Tom, menj ki! Had öltözzek fel és gondolkodom rajta!

-         Ahogyan gondolod. Én feladom. – állt fel és csapta be maga után az ajtót.

31. fejezet

Tom elküldött….

Csak csókolóztunk és csókolóztunk, észre sem vettük hogy kinyílt az erkély ajtó. Gustav és Georg már vagy 1 perce ott állhatott amikor Tom elvette a száját az enyémtől,de a kezét még mindig az arcomon tartott és közben megpróbált választ találni arra a kérdésemre hogy ki tartja vissza attól hogy megszerezhessen?

-         Azt hiszem senki. – mosolyodott rám.

-         Ti meg mi a frászkarikát csináltok? – kérdezte döbbenten Georg.

-         Jee, öreg! Miről maradtunk le? – kérdezte örvendezve Gustav.

Tommal rögtön egy irányba néztünk. Kicsit sem volt férre érthetetlen a helyzet. Tom az asztalon ült én pedig a lábai között állva húzódtam hozzá. A keze a derekamon míg a másik az arcomon és alig nem 20 másodperce smároltunk.

-         Szerintem ez nektek is leesett már. Nem nehéz kitalálni. – nyelvelt Tom a srácokkal.

-         Jee, öreg mióta van ez az egész köztetek? – sietve húzott elénk egy széket majd ült le rá Gustav. Teljesen olyan volt a reakció mintha újságíróként dolgozna az egyik celeb újságnak.

-         Öreg, ne zavarjuk már őket. – fogta meg mosolyogva Georg Gustav vállát és felrántotta a székről majd megpróbálta kitolni az erkély ajtón csak hogy Gustav megkapaszkodott az ajtófélfában és még egy utolsó mondatra visszafordult,

-         Még visszajövök. – intett minket fegyelemre.

-         Oké öreg, csak 20 perc múlva jó? – mosolygott rá Tom.

Georg felnevetett majd ki is tolta az ajtón Gustavot. Tom felé fordítottam a  fejemet aki már egy ideje engem nézett. Levette a kezét és a derekam másik oldalát fogta meg vele.

-         Ők mióta álltak itt? – nevettem fel a saját kérdésemen.

-         Szerintem már vagy egy ideje néztek minket csak amikor lesmároltalak akkor halál kussban előjöttek a rejtekükből. – viccelődött Tom.

-         Jól múlatsz magadon? – nevettem rá.

-         Igen, de inkább szeretnék veled foglalkozni. – mosolyodott rám.

-         Nem szeretem ha sokat foglalkoznak velem. Tudtad hogy 4 nap múlva lesz a szülinapom? – mosolyogtam rá.

-         Igen! Megjegyeztem a meghallgatáson az életrajzodról. – jelentette ki. – Azt szeretni fogod hogyha Én foglalkozok veled. Arra még senki sem panaszkodott. – sütötte le a tekintetét.

-         Mi a baj? – kérdeztem.

-         Azért nem szeretnéd hogy foglalkozzak veled mert Bill jön be? – nézett komolyan a szemembe. Annyira komolyan gondolta a kérdését hogy a kezét is levette a derekamról.

-         Ezt honnan vetted? Dehogy jön be Bill. Nekem Te jösz be nem Bill. Most őszintén. Ha olyan nagyon Billre vágynék akkor itt lennék veled? – tettem fel a kérdésre egy kérdést.

-         Én már nem tudom mit gondoljak. – ingatta a fejét.

-         Most ez hogy jutott eszedbe? – kérdeztem.

-         Úgy hogy látom hogy Te meg Bill mennyire jól elvagytok, de ha Én próbálok hozzád közeledni akkor elhúzódsz. Nem akarsz velem egy hangon lenni. Mi a baj velem? – értetlenkedett.

-         Jaj, Tom istenem, semmi baj nincs veled érted? – fogtam mega  fejét és finoman felhúztam hogy egymás szemébe nézzünk.

-         De akkor mért húzódsz el tőlem? – vette le a kezem az arcáról.

-         Talán az lehet a bajom hogy zavar a korkülönbség. – magyaráztam.

-         De az ne zavarjon. Agyilag néha még fiatalabb is vagyok nálad. – nevetett rám.

-         Ja, és amikor special komolyan veszed a dolgokat? – kérdeztem.

-         Ria! Figyelj. Te vagy az aki kijelentette hogy az ha megpróbálunk járni az baj lehet. Én ajánlottam ezt az ötletet tehát én vagyok a „fiatalabb”, nem te. Te komolyabban veszed a dolgokat mint gondoltam.

-         Hát kedves Tom Kaulitz, ne is álmodj arról hogy Én olyan lány legyek aki 2 nap múlva lefekszik veled aztán otthagyod és néha napján még csak úgy szórakozásból dugunk. Én nem ilyen vagyok. – világosítottam fel.

-         Jaj, nem dehogy. Nem így gondoltam. Nem azt hittem hogy egy hülye ,sötét, fiatal tyúk vagy. Csak azt hittem sokkal tinédzseresebben gondolkodsz, de nem.

-         Na jó, figyelj szerelmet rohadtul nem érzünk egymás iránt és ami azt illeti szerintem nagyon nem is fogunk. – próbáltam tudtára hozni hogy Én még az elején be szeretném fejezni ezt a tévedést.

-         Te most.. szakítani akarsz? – kérdezte értetlenül.

-         Nem is járunk! – emeltem fel a hangom.

-         Amit mi csinálunk az – kerestem a megfelelő szót. – jóformán kerülgetjük egymást.

-         De hiszen minden kapcsolat így kezdődik. – Tom utánam lépett amikor látta hogy egyre messzebb és messzebb megyek tőle, pontosabban egyre közelebb és közelebb az ajtóhoz.

-         Figyelj! Szerintem gondolkodjunk el mi most mit akarunk és majd holnap megbeszéljük. Én ezt nem akarom folytatni így.

-         Mit vársz tőlem? Mégis mit akarsz? Hogy dugjalak ágyba aztán hagyjalak magadra? Meg tehetem azt is ha azt szeretnéd. – vetette fel.

-         Nem! Csak szeretném ha pont ezen gondolkodnál el. Látod? Fogalmad sincs mit akarsz csak úgy elvagy. Nekem ez nem jó így. Tudod egyáltalán mit szeretnél? – vontam felelőségre.

-         Igen! Téged! – kiabált rám.

-         Márpedig azt nem kapod meg. – dühömben becsaptam magam után az erkély ajtót mielőtt Tom utánam kapott volna és a szobám felé rohantam. Természetesen Tom úton ért. Megfogta a könyököm és erősen maga elé fordított.

-         Na ide figyelj Ria, egyszer azt mondod hogy megszerezhetlek mert senki nem tart vissza aztán meg hogy mégsem? Baszus, Te sem tudod mit akarsz! Szerintem nem is amiatt akarsz ennek véget vetni mert Én nem tudom mit akarok hanem mert Te nem tudod mit akarsz. – bökte meg a mellkasomat.

-         Lehet. De egyben biztos vagyok. Én most hazamegyek. – azzal az erővel beléptem a szobába és becsuktam magam után az ajtót majd kulcsra zártam. Tom dörömbölhet vagy ordibálhat de Én akkor is haza megyek! Nem tudom ezt folytatni. Még csak most érkeztem. A közeli autópályát láttam csak semmi mást mert a rohadt semmi közepén vagyok 2 olyan fiúval akik meg akarnak szerezni. Apának igaza volt. Elcseszem az életem. És még csak Tom sem olyan mint amilyennek álmodtam.

-         Ria, ne bazd fel az agyam. Hogyan mennél már haza? Ne csináld itt a hisztit. Ez itt nem divat!

Olyan dühös lettem a „Ez itt nem divat” és a „ Ne csináld itt a hisztit” kijelentésekre hogy kinyitottam az ajtót és majdnem neki estem Tomnak.

-         Bazd meg Tom azért megyek haza mert nem bírnék így egyházban maradni. Hogy bármikor összeveszünk egy apróságon mint most.

-         Jó akkor menj csak haza. Nem érdekel. Örülni is fogok. Legalább annyi csajt hozhatok haza kurni a bulikból amennyit csak akarok, mert veled úgy sem fogok. – húzta fel a kezét maga mellett, sarkon fordult és becsapta maga mögött az ajtaját.

Ezt nem hiszem el. Jó, Én akartam hazamenni de az csak egy gyors ötlet volt. Nem gondoltam komolyan. Tom Kaulitz elküldött a házukból? Becsuktam az ajtót és nekitámaszkodtam. Lecsúsztam a földre bánatomban és csak sírni kezdtem. Tom Kaulitz elküldött a házából. Nem tudok hova menni. És csak dugásra kellettem volna neki. Semmi másra.

30. fejezet

Ez csak egyre rosszabb és rosszabb lesz.

Nekem ez nem tetszik.

Amikor mind ketten a levegőért kapkodtunk a mámorító csók után , felálltam Tom öléből és ahogyan az előbb is a kezemet nyújtottam.

-         Tudod, most már elindulhatnánk az erkélyre. – mosolyogtam rá.

-         Igen. Nem ártana. – mosolygott miközben felállt és megfogta a kezemet majd elindultunk az ajtó felé.

-         Tudod, szeretem ezt az érzést amit érzek. – húzott maga mellé mert eddig a háta mögött vánszorogtam.

-         Miért? Mit érzel? – értetlenkedtem hiszen szerelmet még nem érezhet. Még Én sem érzek semmit pedig 12 éves korom óta oda vagyok érte.

-         Hát boldogságot. Boldogságot érzek amikor velem vagy. Megmondom az őszintét – e közben kiértünk az erkélyre – szerelmet még nem érzek mert nem nagyon voltunk még együtt annyira hogy bármi ilyesmit is érezzek de rettentően tetszel nekem és szeretek veled lenni. – mosolygott rám.

-         Ne aggódj Én sem vagyok azért az az örült rajongó aki még csak ismerni sem ismer de azért szerelmes. Nem, azért ennél több eszem van. Remélem. – válaszoltam.

-         Persze hogy több van. – tolta férre a hajamat a szememből. -De remélem azért ez majd idő közben megváltozik részedről.

-         Szeretnéd hogy megváltozzon? – pimaszkodtam.

-         EZ nagyon buta kérdés. Persze hogy szeretném. És az én részemről is szeretném hogy megváltozzon, mert egy ilyen gyönyörű lány megérdemli hogy szeressék. – mosolygott rám mint a vad alma.

-         Ha több időt töltünk együtt előbb utóbb meg változik  hacsak nem az egyikünk úgy nem dönt hogy férre ismerte a másikat. Másnak hitte. – vetettem fel.

-         Ez nem fog bekövetkezni. – nézett rám komoran Tom. –Mert szerintem Te pont olyan vagy és leszel amilyenek megismertelek első nap.

-         Honnan tudod? – néztem rá komolyan.

-         Mert tudom és kész. – jelentette ki miközben rám mosolygott és megfogta az arcomat majd az ő arcához húzta.

Alig gondoltam már bele abba is hogy bármikor feljöhet Georg vagy Gustav és mivel szerintem ők még nem tudják ezért el ítélnének vagy ilyenek. De Tom annyira jól csókol hogy megfeledkezik az ember arról is hogy levegőt vegyen. Hát igen. Jesszus. Levegőt kéne vennem! Elhúztam az arcomat az övétől és mély lélegzetet vettem hogy ne legyen neki olyan feltűnő mennyire hülye vagyok.

-         Ma még rágyújthatok? – mosolyogtam rá.

-         Ja. Persze. – fordult meg és vette el a cigis dobozt meg az öngyújtómat majd oda tartotta nekem. Kivettem egy szálat és elvettem tőle az öngyújtót majd visszadobtam az asztalra a dobozt.

-         Köszi. – gyújtottam meg közben a cigim.

-         Nincs mit. – fogta meg a szabad kezemet.

-         Mondd csak, Bill az első nap azt mondta hogy neki lenne kedve valamikor eljönni megnézni velem a várost. Neked is lenne kedved? – vetettem fel.

-         Természetesen, de muszáj Billnek is jönnie? Lehetnénk csak ketten. – kérdezte.

-         Nem tudom, ezt vele beszéld meg,mert ebbe Én nem szólok bele. Az jön aki akar. Voltaképpen egyedül akartam menni szóval.. – vágott félbe Tom.

-          Na azt felejsd is el mert el is tévedhetsz. Bemész valami sötét zsákutcába és megtámadnak valami pedofil köcsögök. Megerőszakolnak, gyereked lesz, azt sem tudod kitől és neked rossz lesz. – talált ki valami mesét hírtelen Tom.

-         Tom ezt a tegnapi filmben láttad tegnap este. Onnan tudom hogy Én is néztem idefent a szobámban és akkor éjszaka volt és a lány nem eltévedt hanem pont abba az utcába indult és az az utca nem zsákutca volt hanem egyszerűen csak sötét. – világosítottam fel Tomot

-         Jó lebuktam. Tényleg ott láttam de megtörténhet ez is.

-         Igen. Megtörténhet de ezzel az erővel boltba se menjek mert veszélyes. Kiugrik valaki az erdőből és nekem esik. – válaszoltam cinikusan miközben áthajoltam Tom mellett az asztalon a hamutálért.

-         Jó hogy szólsz. Boltba sem mehetsz. – jelentette ki.

-         Tom. – néztem rá csúnyán. – Ezt Te sem gondolod komolyan. – nevettem fel.

-         Jó annyira azért nem. A boltba elmehetsz de máshova, miután a város neked még idegen, csak velem vagy Billel, de inkább csak velem, jó? – jelentette ki Tom.

-         Ahogyan akarod. De ez csak 2 hétig mehet így.

-         Ja. Vagy addig ameddig mellettem vagy. – mosolygott rám.

-         Miért nem akarod hogy Billel legyek? – váltottam komoly arcra.

-         Mert félek attól hogy Bill elvesz tőlem és akkor még csak esélyem sem lenne. Első nap amikor megérkeztél a repűlővel Én akartam odamenni,de Bill megelőzött. Mert Én akartalak és nem akartalak hogy Billnek még csak eszébe is jusson az hogy többet akarjon tőled. Csak ez nem jött össze. – sütötte le a szemét Tom a földre.

-         Mi? Hogy hogy nem jött össze? - kerestem a tekintetét a szememmel de nem hajtotta fel a fejét. A mutató ujjamat és húztam fel az állat majd néztem mélyen a szemébe. Tom erre csak elhúzta megint a fejét és mivel a háta mögött pár centivel volt az asztal neki támaszkodott.

-         Úgy ahogyan mondtam.

-         Na jó, de azt hogy értetted? – a lábai szét voltak téve úgyhogy odaléptem hozzá és majdhogy nem hozzá simultam.

-         Ez bonyolult – hallgatott el egy percre. – Fogd fel úgy hogy majdhogy nem versengünk érted.

-         Tessék? – húztam fel a szemöldökömet.

-         Én..Én.. nem akarom azt hogy ettől megijedj de szeretném hogyha az enyém lennél és nem Billé. – nézett mélyen a szemembe.

-         ÉS ki tart vissza hogy megszerezz? – mosolyogtam rá.

Erre a kérdésre Tom csak annyit tudott tenni hogy magához húzott azzonal, ami nem volt nehéz mert majdhogy nem 20 centire álltam tőle, és nekem sem volt ellenére az újabb csók mennyország.

29.fejezet

Mintha nem is történt volna semmi.

Elég gáz helyzet ha a pasid két óra után leszívemez de Te nem tudsz semmit sem  mondani mert nem érezel semmit még. Nem akarok beképzeld lenni de lehet hogy Tom csak le akar fektetni aztán csá.

-         Öm.. Szia Tom! Hol voltál? – tereltem el gyorsan egy kérdéssel a Tom megszólítást.

-         Hát boltban voltam. Úgy láttam elfogyott a cigid. – pakolt ki a pultra az élelmiszereket amiket még vett.. – hoztam neked. – mosolygott rám miközben elém tolta a kedvenc cigi fajtámat.

-         Köszi de honnan tudtad hogy ez a kedvencem? – néztem rá értetlenül.

-         Hát ha reggel még ugyan ezt szívtad akkor nem volt nehéz kitalálni. – mosolygott rám.

-         Ja. – válaszoltam valamit. – Na jó Én most álmos vagyok. Felmegyek aludni. – álltam fel az asztaltól.

-         Még mindig fáj a fejed? – kérdezte Tom.

-         Fáj a fejed? – szállt be a beszélgetésbe Bill.

-         Ja. Már tegnap óta Bill. – mosolyogtam rá.

-         A pia? – kérdezted Bill.

-         Szerinted mi mástól? – kapta fel a vizet Tom.

-         Én most megyek. – kezdtem el hátrálni miközben a két tenyeremet magam elé emeltem majd a kanapé előtt gyorsan megfordultam és felszaladtam a lépcsőn.

Gyorsan becsaptam az ajtót magam után és lehuppantam az ágyamra. Ami azt illeti egyáltalán nem fáztam úgy hogy csak lefeküdtem és elaludtam.

Tudtam hogy nem vagyok magamnál de mégis teljesen beleéltem magamat abba az álomba hogy az erdő közepén vagyok Nikollal. Két egymással szembe lévő farönkön ülünk amit kivágtak. Nikolnak be nem áll a szája arról hogy mi történt otthon Én meg csak hallgatom amit Nikol mesél. Imádok Nikollal lenni mert megértjük egymást. Annyit éreztem hogy valaki simogatja a derekamat és az arcomat. Egyszer csak szalag szakadás és kinyitottam a szemem. A saját szobámban voltam és az ablakkal szembe feküdtem. Az ágy legszélén feküdtem a jobb oldalon. Lenéztem és valaki a derekamat ölelte és felém hajolt. Tom.

-         Felébresztettelek? – kérdezte.

-         Mi? Ja.. Nem. – válaszoltam miközben felültem.

-         Most, nem alszol vissza? – ült fel mellém.

-         Nem. Én sms-t vártam. – kaptam a telefonomhoz. Férre söpörtem a hajamat és elkezdtem kutatni az bejövő sms-ek között. 1 olvasatlan sms. Felálltam és kirohantam a  szobából. Ennyi állt benne csak: Hívhatsz ha gondolod. Nikol.

-         Ria! Ki az? – rohant utánam Tom.

-         Senki csak a barátnőm. Fel kell hívnom. Bocs. – fordultam hátra hogy megállítsam Tomot de Tom csak egyre jobban közeledett felém.

-         Majd felhívod később. Menjünk vissza aludni. – ajálgatta.

-         Nem. Ez fontos. – rohantam ki az erkélyre és becsuktam magam után az ajtót.

Tom kijött és leült az egyik székre. Nem foglalkoztam vele. Bepötyögtem Nikol számát és csörgettem. Kicsörgött 2x aztán beleszólt Nikol hangja.

-         Hálló! Ria? – szólt bele Nikol.

-         Szia Nikol! Mizu van kiscsaj?

-         Semmi különös. Éppen gitározgatok.

-         Olyan kedvtelen vagy.

-         Igen tudom. – jelentette ki szintén kedvtelenül. – Nem véletlen.

-         Mi a baj? Mi történt? – próbáltam kideríteni.

-         Az hogy felvettek téged az történt. – válaszolt dühösen.

-         Tessék? – értetlenkedtem

-         Jól hallottad. – a kedves Nikolból hirtelen komor Nikollá változott. Mérges volt. – Mindig Te voltál mindenben az első. Én előbb láttam meg a szórólapot. Előbb akartam jelentkezni. De persze neked mindig mindenbe bele kell avatkoznod. Most Én lehetnék ott. Én csókolózhatnék Tommal.

-         De hát, Te küldtél e-mailt. És te mondtad hogy remélem jól érzem magam. És ami azt illeti honnan veszed hogy Tommal csókolózgatok? – néztem Tomra aki szintén értetlenül nézett vissza rám.

-         Ismerlek Ria milyen vagy. Az e-maileket azért küldtem hogy felhívj és hogy végre megmondhassam a véleményem. Mindig megszerzed amit akarsz még akkor is hogyha az másoknak fájdalmat okoz. Nem is szeretted a Tokio Hotelt mégis jelentkeztél. Én sokkal jobban megérdemlem hogy ott legyek és mégsem vagyok ott. Esélyt sem adtak hogy meghallgathassanak miattad. Ég veled Ria. Számomra halott vagy Balogh Viktória! – csapta le a telefont.

-         Mi történt? – kérdezgetett Tom.

Egy időbe telt mire felfogtam mi történik és elengedtem a fülemtől a telefont.

-         Azt mondta számára halott vagyok és hogy ismer hogy mindig mindent megkapok. – magyaráztam miközben a földet néztem. – Azt mondta hogy ő jobban megérdemli hogy itt legyen.

-         Biztosan csak stresszed volt a mai napja és rajtad vezette le. Biztosan nem gondolta komolyan. – ölelt át.

-         De igen. Ismerem Nikolt. Ha stresszes a napja nem gitározik. És most éppen gitározott amikor felhívtam. Nem hiszem el. Mit tettem hogy ezt érdemlem? – löktem férre Tomot és toltam férre gyorsan az üveg ajtót. Tom természetesen mint mindig utánam rohant és a nevemet kiabálta meg persze hogy áljak meg. Mondanom sem kell hogy eszem ágában sincs. Becsaptam az ajtót és kulcsra zártam. Leültem az ágyra és a tenyerembe fektettem az arcom. Nem fogok sírni mert biztosan lesznek még barátaim hétfőn a suliban de ő volt a legjobb barátnőm és ahelyett hogy örülne annak hogy boldog vagyok itt a fiúkkal inkább utálkozik. Ez nem igazi barátság. Ami azt illeti ha így viselkedik sosem volt igazi barátom. Sajnálom hogy csak most vettem észre.

-         Ria! Ria! – kopogott Tom. – Minden rendben? Ria szólalj már meg! Ugye nem sírsz? – aggódott.

-         Nem, nem sírok. Csak szomorú vagyok.

-         Magadra hagyjalak? – kérdezte.

-         Ha megtennéd. – kértem udvariasan.

-         Oké. De majd később benézhetek? – kérdezte.

-         Persze. – válaszoltam. – Mondd csak idebent rágyújthatok az ablak mellett? – kérdeztem?

-         Persze. Ahogyan most jobban esik. – válaszolta.

Hallottam ahogyan Tom becsukja az ajtaját és a folyosón már senki sincs. Inkább lemegyek és ott gyújtok rá. Elindultam félve az ajtóhoz nehogy Tom meghallja hogy kimentem. Azt fogja hinni hogy csak menekülök tőle.  Már elfordítottam a kulcsot de nem, mégsem. Megfordultam és úgy döntöttem kiveszem a laptopomat a bőröndből és kiülök az ablakba és elszívok egy száll cigit.

A leveleket olvasgattam amiket Nikol írt még. Semmit nem írt arról hogy utálna vagy halott lennék számára. Igazat mondott. Csak azért írta őket hogy felhívjam. Kikapcsoltam az ablakot és inkább felmentem a facebook-omra. 1 értesítés. Nikol feltöltött egy képet. Én vagyok rajta meg ő. Az első közös fotónk. Nikol megszerkesztette és kettévágta. Nem hiszem el. Ennyire komolyan gondolná? Istenem. Nem teheti ezt. Nem kéne magamat marcanolnom mert akkor így nem volt igazi barát. Akkor valaki kopogott.

-         Ria, bejöhetek? – kérdezte Tom.

-         Persze! Nyitva van. – kiabáltam ki.

-         Szólhattál volna előbb is és akkor nem dekkolok itt fél órája. – jött be Tom.

-         Hát bocs, máskor szólj hogy itt dekkolsz. – mosolyogtam rá.

-         Jobban vagy? Úr Isten Te nem félsz? A második emeleti ablakban üldögélsz? Hülye vagy? – döbbent meg Tom.

-         Nem félek. Van itt egy kis patka szóval, - hallgattam el.

-         Jó de ha kiesel akkor lemegyek és az orrod alá dörgölöm hogy Én megmondtam. – mosolygott rám Tom.

-         Jól van ahogy jobban esik. Várj csak ha kiesek akkor nem utánam ugrasz vagy valami hanem kiröhögsz? Kedves vagy. – mosolyogtam rá.

-         Tudom Én azt. – dicsérgette magát.

-         Feltöltött face-re egy képet. Rólunk. – mondtam neki szomorúan.

-         Rólunk? Nincs is fotó rólunk. – nézett rám döbbenten.

-         Haj, Tom nem rólad meg rólam hanem rólam meg Nikolról.

-         Ja. – nyugodott meg. – Na látod. Máris megbékélt.

-         Hátha neked ez megbékélés. – szálltam le az ablakból és Tom kezébe nyomtam a zöld laptopomat.

-         Milyen szép voltál már akkor is. – mosolygott rám.

-          Tom! – csaptam a kezére mérgesen és vettem ki a kezéből.

-         Jól van na. Csak gondoltam felvidítalak. – magyarázkodott mosolyogva.

-         Hát ezzel nem fog menni. – ültem le az ágyra.

-         Ne foglalkozz vele. – ült le mellém és hajtotta le a képernyőt.

-         Nem lehet vele nem foglalkozni.

-         Dehogynem. Csak foglalkozz mással. Meg fogja bánni ha látja hogy nem foglalkozol vele, nem hívod fel, nem írsz neki. – javasolta.

-         Áh hagyjuk. – dobtam az ágyra a laptopomat amit előtte még lecsaptam elég hangosan.

-         Ezt mondtam már mióta. – nézett rám Tom értetlenül.

-         Akkor nem tűnt jó ötletnek. – magyarászkodtam.

-         És 2 másodperccel utána már igen?

-         Igen. – mosolyodtam rá.

-         Nem akarsz kijönni cigizni, vagy már nem kell? – kérdezte.

-         De, mehetünk. Habár már szívtam egyet azért mehetünk. – álltam fel. Nyújtattam a kezemet felé. Tom felállt és megfogta a derekamat. Magához húzott és megcsókolt. Éreztem ahogyan a piercingéhez ér az ajkam az ő ajka pedig lágyan csókolja enyémet. Átöleltem a nyakát de ő erre csak azzal reagált hogy leült az ágyra és húzott maga után. Remélem nem szándékszik Bill már megint benyitni mert akkor férre fogja érteni a helyzetet.