29.fejezet

Mintha nem is történt volna semmi.

Elég gáz helyzet ha a pasid két óra után leszívemez de Te nem tudsz semmit sem  mondani mert nem érezel semmit még. Nem akarok beképzeld lenni de lehet hogy Tom csak le akar fektetni aztán csá.

-         Öm.. Szia Tom! Hol voltál? – tereltem el gyorsan egy kérdéssel a Tom megszólítást.

-         Hát boltban voltam. Úgy láttam elfogyott a cigid. – pakolt ki a pultra az élelmiszereket amiket még vett.. – hoztam neked. – mosolygott rám miközben elém tolta a kedvenc cigi fajtámat.

-         Köszi de honnan tudtad hogy ez a kedvencem? – néztem rá értetlenül.

-         Hát ha reggel még ugyan ezt szívtad akkor nem volt nehéz kitalálni. – mosolygott rám.

-         Ja. – válaszoltam valamit. – Na jó Én most álmos vagyok. Felmegyek aludni. – álltam fel az asztaltól.

-         Még mindig fáj a fejed? – kérdezte Tom.

-         Fáj a fejed? – szállt be a beszélgetésbe Bill.

-         Ja. Már tegnap óta Bill. – mosolyogtam rá.

-         A pia? – kérdezted Bill.

-         Szerinted mi mástól? – kapta fel a vizet Tom.

-         Én most megyek. – kezdtem el hátrálni miközben a két tenyeremet magam elé emeltem majd a kanapé előtt gyorsan megfordultam és felszaladtam a lépcsőn.

Gyorsan becsaptam az ajtót magam után és lehuppantam az ágyamra. Ami azt illeti egyáltalán nem fáztam úgy hogy csak lefeküdtem és elaludtam.

Tudtam hogy nem vagyok magamnál de mégis teljesen beleéltem magamat abba az álomba hogy az erdő közepén vagyok Nikollal. Két egymással szembe lévő farönkön ülünk amit kivágtak. Nikolnak be nem áll a szája arról hogy mi történt otthon Én meg csak hallgatom amit Nikol mesél. Imádok Nikollal lenni mert megértjük egymást. Annyit éreztem hogy valaki simogatja a derekamat és az arcomat. Egyszer csak szalag szakadás és kinyitottam a szemem. A saját szobámban voltam és az ablakkal szembe feküdtem. Az ágy legszélén feküdtem a jobb oldalon. Lenéztem és valaki a derekamat ölelte és felém hajolt. Tom.

-         Felébresztettelek? – kérdezte.

-         Mi? Ja.. Nem. – válaszoltam miközben felültem.

-         Most, nem alszol vissza? – ült fel mellém.

-         Nem. Én sms-t vártam. – kaptam a telefonomhoz. Férre söpörtem a hajamat és elkezdtem kutatni az bejövő sms-ek között. 1 olvasatlan sms. Felálltam és kirohantam a  szobából. Ennyi állt benne csak: Hívhatsz ha gondolod. Nikol.

-         Ria! Ki az? – rohant utánam Tom.

-         Senki csak a barátnőm. Fel kell hívnom. Bocs. – fordultam hátra hogy megállítsam Tomot de Tom csak egyre jobban közeledett felém.

-         Majd felhívod később. Menjünk vissza aludni. – ajálgatta.

-         Nem. Ez fontos. – rohantam ki az erkélyre és becsuktam magam után az ajtót.

Tom kijött és leült az egyik székre. Nem foglalkoztam vele. Bepötyögtem Nikol számát és csörgettem. Kicsörgött 2x aztán beleszólt Nikol hangja.

-         Hálló! Ria? – szólt bele Nikol.

-         Szia Nikol! Mizu van kiscsaj?

-         Semmi különös. Éppen gitározgatok.

-         Olyan kedvtelen vagy.

-         Igen tudom. – jelentette ki szintén kedvtelenül. – Nem véletlen.

-         Mi a baj? Mi történt? – próbáltam kideríteni.

-         Az hogy felvettek téged az történt. – válaszolt dühösen.

-         Tessék? – értetlenkedtem

-         Jól hallottad. – a kedves Nikolból hirtelen komor Nikollá változott. Mérges volt. – Mindig Te voltál mindenben az első. Én előbb láttam meg a szórólapot. Előbb akartam jelentkezni. De persze neked mindig mindenbe bele kell avatkoznod. Most Én lehetnék ott. Én csókolózhatnék Tommal.

-         De hát, Te küldtél e-mailt. És te mondtad hogy remélem jól érzem magam. És ami azt illeti honnan veszed hogy Tommal csókolózgatok? – néztem Tomra aki szintén értetlenül nézett vissza rám.

-         Ismerlek Ria milyen vagy. Az e-maileket azért küldtem hogy felhívj és hogy végre megmondhassam a véleményem. Mindig megszerzed amit akarsz még akkor is hogyha az másoknak fájdalmat okoz. Nem is szeretted a Tokio Hotelt mégis jelentkeztél. Én sokkal jobban megérdemlem hogy ott legyek és mégsem vagyok ott. Esélyt sem adtak hogy meghallgathassanak miattad. Ég veled Ria. Számomra halott vagy Balogh Viktória! – csapta le a telefont.

-         Mi történt? – kérdezgetett Tom.

Egy időbe telt mire felfogtam mi történik és elengedtem a fülemtől a telefont.

-         Azt mondta számára halott vagyok és hogy ismer hogy mindig mindent megkapok. – magyaráztam miközben a földet néztem. – Azt mondta hogy ő jobban megérdemli hogy itt legyen.

-         Biztosan csak stresszed volt a mai napja és rajtad vezette le. Biztosan nem gondolta komolyan. – ölelt át.

-         De igen. Ismerem Nikolt. Ha stresszes a napja nem gitározik. És most éppen gitározott amikor felhívtam. Nem hiszem el. Mit tettem hogy ezt érdemlem? – löktem férre Tomot és toltam férre gyorsan az üveg ajtót. Tom természetesen mint mindig utánam rohant és a nevemet kiabálta meg persze hogy áljak meg. Mondanom sem kell hogy eszem ágában sincs. Becsaptam az ajtót és kulcsra zártam. Leültem az ágyra és a tenyerembe fektettem az arcom. Nem fogok sírni mert biztosan lesznek még barátaim hétfőn a suliban de ő volt a legjobb barátnőm és ahelyett hogy örülne annak hogy boldog vagyok itt a fiúkkal inkább utálkozik. Ez nem igazi barátság. Ami azt illeti ha így viselkedik sosem volt igazi barátom. Sajnálom hogy csak most vettem észre.

-         Ria! Ria! – kopogott Tom. – Minden rendben? Ria szólalj már meg! Ugye nem sírsz? – aggódott.

-         Nem, nem sírok. Csak szomorú vagyok.

-         Magadra hagyjalak? – kérdezte.

-         Ha megtennéd. – kértem udvariasan.

-         Oké. De majd később benézhetek? – kérdezte.

-         Persze. – válaszoltam. – Mondd csak idebent rágyújthatok az ablak mellett? – kérdeztem?

-         Persze. Ahogyan most jobban esik. – válaszolta.

Hallottam ahogyan Tom becsukja az ajtaját és a folyosón már senki sincs. Inkább lemegyek és ott gyújtok rá. Elindultam félve az ajtóhoz nehogy Tom meghallja hogy kimentem. Azt fogja hinni hogy csak menekülök tőle.  Már elfordítottam a kulcsot de nem, mégsem. Megfordultam és úgy döntöttem kiveszem a laptopomat a bőröndből és kiülök az ablakba és elszívok egy száll cigit.

A leveleket olvasgattam amiket Nikol írt még. Semmit nem írt arról hogy utálna vagy halott lennék számára. Igazat mondott. Csak azért írta őket hogy felhívjam. Kikapcsoltam az ablakot és inkább felmentem a facebook-omra. 1 értesítés. Nikol feltöltött egy képet. Én vagyok rajta meg ő. Az első közös fotónk. Nikol megszerkesztette és kettévágta. Nem hiszem el. Ennyire komolyan gondolná? Istenem. Nem teheti ezt. Nem kéne magamat marcanolnom mert akkor így nem volt igazi barát. Akkor valaki kopogott.

-         Ria, bejöhetek? – kérdezte Tom.

-         Persze! Nyitva van. – kiabáltam ki.

-         Szólhattál volna előbb is és akkor nem dekkolok itt fél órája. – jött be Tom.

-         Hát bocs, máskor szólj hogy itt dekkolsz. – mosolyogtam rá.

-         Jobban vagy? Úr Isten Te nem félsz? A második emeleti ablakban üldögélsz? Hülye vagy? – döbbent meg Tom.

-         Nem félek. Van itt egy kis patka szóval, - hallgattam el.

-         Jó de ha kiesel akkor lemegyek és az orrod alá dörgölöm hogy Én megmondtam. – mosolygott rám Tom.

-         Jól van ahogy jobban esik. Várj csak ha kiesek akkor nem utánam ugrasz vagy valami hanem kiröhögsz? Kedves vagy. – mosolyogtam rá.

-         Tudom Én azt. – dicsérgette magát.

-         Feltöltött face-re egy képet. Rólunk. – mondtam neki szomorúan.

-         Rólunk? Nincs is fotó rólunk. – nézett rám döbbenten.

-         Haj, Tom nem rólad meg rólam hanem rólam meg Nikolról.

-         Ja. – nyugodott meg. – Na látod. Máris megbékélt.

-         Hátha neked ez megbékélés. – szálltam le az ablakból és Tom kezébe nyomtam a zöld laptopomat.

-         Milyen szép voltál már akkor is. – mosolygott rám.

-          Tom! – csaptam a kezére mérgesen és vettem ki a kezéből.

-         Jól van na. Csak gondoltam felvidítalak. – magyarázkodott mosolyogva.

-         Hát ezzel nem fog menni. – ültem le az ágyra.

-         Ne foglalkozz vele. – ült le mellém és hajtotta le a képernyőt.

-         Nem lehet vele nem foglalkozni.

-         Dehogynem. Csak foglalkozz mással. Meg fogja bánni ha látja hogy nem foglalkozol vele, nem hívod fel, nem írsz neki. – javasolta.

-         Áh hagyjuk. – dobtam az ágyra a laptopomat amit előtte még lecsaptam elég hangosan.

-         Ezt mondtam már mióta. – nézett rám Tom értetlenül.

-         Akkor nem tűnt jó ötletnek. – magyarászkodtam.

-         És 2 másodperccel utána már igen?

-         Igen. – mosolyodtam rá.

-         Nem akarsz kijönni cigizni, vagy már nem kell? – kérdezte.

-         De, mehetünk. Habár már szívtam egyet azért mehetünk. – álltam fel. Nyújtattam a kezemet felé. Tom felállt és megfogta a derekamat. Magához húzott és megcsókolt. Éreztem ahogyan a piercingéhez ér az ajkam az ő ajka pedig lágyan csókolja enyémet. Átöleltem a nyakát de ő erre csak azzal reagált hogy leült az ágyra és húzott maga után. Remélem nem szándékszik Bill már megint benyitni mert akkor férre fogja érteni a helyzetet.