Az élet folytatódik.

Nagyon sajnáltam hogy otthon kellett egyedül hagynom apát de az életnek mennie kell tovább és mivel éppen életem szerelmének az ikertestvérével sétálok le a konyhába hogy kaját csináljunk jó lenne ha végre fel is fognám hogy mi történik körülöttem. Ahogy lesétáltunk a nappaliba megláttam hogy Tom , Gustav és Georg nincs sehol.

-         Hova tűntek? – kérdeztem Billtől.

-         Hátul vannak az étkezőben.

-         Ezt honnan tudod?

-         Hallom ahogy Tom csapkodja az asztalt nevetés közben. – amikor ezt kijelentette bevett egy jobb kanyart és az étkezőben kötöttünk ki. Elképesztő. Tom, Gustav és Georg tényleg ott volt. Hogy lehet hogy Én nem halottam?

-         Sziasztok! Na, hogy tetszik a szobád Ria? – kérdezte tőlem Tom.

-         Nagyon szép. És fogalmam sincs még mindig hogy hogyan találtátok el a kedvenc színemet.

-         A zöld a kedvenc színed? – kérdezte Tom.

-         Igen.

-         És melyik színt utálod a legjobban? – kérdezte Gustav.

-         A semmilyen színt. – mosolyogtam rá, ezzel a semmit mondó válasszal.

-         Szóval a fehéret. – alapította meg Gustav.

-         Nem egészen, de ja.

-         EZ most a legkevésbé fontos. Ria éhes. Korog a hasa. – mondta Bill.

-         Éhes vagy? Mikor ettél ma? – kérdezte Tom.

-         Igen, most mondtam hogy éhes. És Ma még nem evett. – válaszolt Bill dühösen. Kivett egy csomó dolgot a hűtőből és a konyha pultra tette.

-         Jól van na. – állt fel Tom a székéről – segítek.

-         Köszi. Tegyél rá vajat is meg …- folytatta volna Bill de ránézett Tomra aki éppen a szemöldökét vonta föl – öö.. mind  egy.

-         Ők mindig ilyen furák? – kérdeztem miközben lassan leereszkedtem a székre.

-         Általában nem. De nagy részben igen. – jelentette ki Gustav.

-         Most igen vagy nem? – kérdeztem értetlenül.

Gustav ránézett Georgra és egyszerre válaszoltak.

-         Igen!

-         Itt a.. késői ebéded vagy mi. Jó étvágyat hozzá. – mosolygott rám Bill miközben elém rakta a szendvicsem.

-         Köszönöm szépen. Ti nem vagytok éhesek? Azt mondtad egy nap 10x eszel. Ma hányszor ettél? – kérdeztem Billtől.

-         Már megvolt a 10 ne aggódj. – válaszolt mosolyogva.

-         Bemegyünk a nappaliba tv-ni?- kérdezte Tom.

-         Én maradok itt. Megeszem. – válaszoltam.

-         Én meg maradok vele és bebúrok egy jokhurtot. – válaszolta Bill.

-         Ahogyan gondoljátok. – azzal Tom, Gustav és Georg felálltak és bementek a nappaliba.

-         Kérsz valamit inni? – kérdezte Bill.

-         Nem köszi , talán majd ha megettem.

-         Jó hát én iszok valamit. Lenne kedved valamit holnap csinálni?

-         Hát.. sok dolgot nem ,mert ki kéne pakolnom. De szívesen megnézném a fővárost.

-         Akkor ezt megbeszéltük. Holnap városnézés.

-         Jaj ne! Biztos van más dolgotok is azon kívül hogy engem kísérgettek.

-         De Én menni akarok veled és ha Én megyek jön Tom is. Tommal meg Gustav. Gustavval meg Georg.

-         Jó hát ha nektek is van kedvetek, mehetünk csak… akkor mikor pakolok ki?

-         Hát gyere fel segítek.

-         Valóban? Köszi. Az nagy segítség lenne.

-         Várj akkor behozom a csomagot.

-         Én meg berakom a tányért a mosogatógépbe. – válaszoltam.

Amikor behozta átmentünk a nappalin ahol a fiúk valami amerikai foci félét néztek a tv-ben

-         Tudod, Bill nem kell helyettem megcsinálnotok a dolgokat.

-         Mire gondolsz?

-         Hát a kajámat is megcsináltátok. Nem akarok terhet okozni. Meg csinálom Én egyedül is.

-         De Én nekem ez olyan érzés mintha lenne egy húgom. És én szeretem a húgom. – ölelt meg.

-         Köszi. Asszem. – kicsit vonakodva de vére Én is megöleltem. Remélem a szeretet szót nem úgy értette. De ez most nem számit. Amikor elengedett kinyitotta az ajtó melletti gardróbot és levett rá vállfát.

-         Van olyan egybe ruhád amit fel kéne akasztani?

-         Hát szerintem csak a  buli meg az estélyi ruhám de azokat nejlonnal kéne becsomagolni, mert az én szerencsémmel leöntöm.

-         Majd holnap veszünk a  séta után addig akasszuk fel. Add ide a gatyákat felrakom a  gardróbban a polcra.

-         Okés. Én addig a fiókos szekrénybe pakolok.

-         Ti meg mi a szöszt csináltok? – Lépett be Tom a szobába.

-         Hát Én segítek neki kipakolni. – válaszolta Bill.

-         Én meg pakolok. Nem nehéz kitalálni. – mosolyogtam Tomra miközben a fiókos szék tetejére pakolásztam ki a fésűket meg az ehez hasonló kis apróságokat.

-         Jó, de nekem mért nem szóltatok? Én is segíteni akartam.

-         Huu gyerekek, itt mindenki segíteni akar nekem? Ha éhes vagyok megetettek. Ha ki akarok pakolni kipakoltok helyettem. Ha nehéz a csomag hozzátok Ti. Istenem . Úgy bántok velem mint egy 5 évessel.

-         De Ria mi csak…- mentegetőzni próbált Bill.

-         Nem nincs de ennyi volt vége majd Én kipakolok – kivettem Bill kezéből a farmerjeimet és kitoltam az ajtón- egyedül. – és végül becsuktam az ajtót majd ráfordítottam a kulcsot.

Istenem , csak most jut eszembe hogy mi lett volna ha Bill belenyúl a  bőröndömbe és megtalálja azt amit még apámnak sem mertem elmondani. A titkom.