A szoba.

Lehuppantam a velük szembe lévő bőr karosszékre és keresztbe tettem a lábaimat.

-         Hát csak azért kérdeztem mert a legjobb barátnőm is köztük volt és ÉN csak.. féltem .- válaszoltam a szavakat keresve.

-         Ohh.. – szólaltak meg egyszerre.

-         Hát ebben az esetben ne fájon a kis fejed mert a barátnőd a legjobb kezekben lesz. Csak a legjobb idegen vezetőket fogadtuk fel.

-         Értem. Ebben az esetben akkor nem töprengek rajta .- válaszoltam.

-         Hány éves is vagy?- kérdezte tőlem Gustav, amire felé is fordultam és válaszra nyitottam volna a szám de Tom közbe szólt.

-         15 mondott. – válaszolt helyettem.

-         Mi ennyi idősen kezdtük el, vagyis majdnem. Még egy év kell neki és úton éri a múltunkat!- nevettek fel.

Én csak mosolyogtam magamban a széken. Eléggé szégyenlősen viselkedtem, de hisz mért is en viselkedtem volna máshogy? Életem szerelme itt ül előttem és az új gitár társa vagyok. Jesszus az életem a feje tetejére fordult.

-         Na mesélj már magadról vagy szólalj meg, mert most jelenpillanatban itt ülsz velünk szembe és úgy tűnsz mint aki halálra unja magát- vágta hozzám Bill.

-         Hát tudod- köhintettem egyet- Most lettem a bandátok plusz gitárosa. Azért te sem ugranál a plafonig. – válaszoltam.

Hirtelen mindenkinek ijedtség ült az arcára és a mosoly, az a  gyönyörű mosoly Tom arcáról lefagyott.

-         Vagyis nem is örülsz hogy bekerültél a bandába?- kérdezte tőlem csúyna szemekkel.

-         Jaj nem ! Nagyon örülök ! El sem tudjátok képzelni mennyire! Csak nem mindenki úgy örül egy jó hírnek hogy ugrál és sikítozik. Valaki , például én ilyenkor megpróbálja feldolgozni .

-         Te vagy aztán a fura lány. – mosolyogva ingatta a fejét Tom.

-         Valóban az vagyok. De majd megszokod. Könnyű megszokni. Általában csendes vagyok és megtartom a gondolataimat magamnak- fényeztem magamat.

-         Hát majd köztünk megváltozik mert mi aztán nem vagyunk nyugodtnak és csendesnek mondhatók – fordította a fejét a srácokra Tom miközben felhúzta a szemöldökét- Ugye?

-         Hát nem nagyon .- válaszolt Bill.

-         Nem, egyáltalán nem .- jelentette ki Gustav

-         Úgy nézünk ki?- nevetett rám Georg .

-         Hát az remek mert viszont azt imádom hogyha körülöttem zaj és pörgés van .- mosolyogtam  fiúkra.

-         Királyságos!- kiáltott fel Tom- Mert ez teljesen így van. Zajongunk és napi 12 órában pörgünk.

-         Bocs ha tévedek de egy nap nem 24 órából áll?- kérdeztem.

-         De csak  mi átaluszunk a nap felét .- válaszolt a kérdésemre Bill.

-         Vagy az egész napot .- nevetett Gustav Georgra.

-         Na és mióta gitározol, Ria??- kérdezte tőlem Tom miközben elindult egy pohár vízért.

-         Én 7 éve gitározom .- válaszoltam.

-         Hát akkor már értem miért pont a Te játékod volt a legjobb. –  fordította felém a fejét Tom miközben az arcán az a rossz fiús gödröcske ült .

-         Tom ki fog csordulnia  pohár!- cukkolódott Bill a bátyával.

-         Ohh!- kiáltott fel Tom és tolta el magától a poharat , mert már csak úgy folyt ki belőle a víz- Hogy az a….- káromkodott.

-         Ne káromkodj egy ilyen szép hölgy társaságában. – szólt rá az bátyárra Bill.

-         Szerintem 15 év alatt már csak hallott csúnyabeszédet Bill. - fordult meg Tom és huppant le a bőrkanapéra majd egy nagyot húzott a pohárból.

-         Igen hallottam és miattam igazán ne tartsátok vissza a káromkodást. Tudtátok hogy 89 % csökkenti a dühérzeteteket?- kérdeztem.

A srácok csak egymásra néztek és kitört belőlük a röhögő görcs.

- Ne … Ne ..- Tom csak ennyit tudott kinyögni két röhögés között. Bill úgy kapálózott mint egy partra vetett fóka de hang nem jött ki a szájából. Gustav meg Georg meg már tiszta vörös volt- Na szóval ne haragudj csak tudod ennél a kérdés…- legyintgetett a levegőbe aztán meghúzta a pohárban maradt egy korty vizet - valami borzasztóan tudományosnak tűntél .

- Hát tudod nem akartam – néztem le szégyenembe a földre mert életemben találkozom velük és ilyen tudod kérdésekkel dobálózok.

-  Hol találom a  mosdót?- tettem le a lábamat a másikról és felálltam a bőr karosszékről.

- Ha kimész balra a második ajtó- erre megint valami hatalmas vihogás tört fel. Jesszus talán a szoknyám fel csúszott vagy mi??- Bocs csak az előző  kérdésed még mindig üt .-  magyarázkodott Tom

- Jól van Én most akkor… mind egy- vontam fel a szemöldökömet és azzal az erővel ahogy megfordultam ki is mentem az ajtón majd behajtottam magam után. Amint kiértem a  mosdóba mélyen a tükörbe néztem a hajamat pakolgattam ide-oda. Istenem, ha most visszamegyek csak röhögni fognak minden egyes mondatomon. Nem , nem megyek vissza. ÉS am úgyis Nikoltól el kell köszönnöm. Kisétáltam a mosdóból és elindultam az aula felé. Senki nem volt ott csak pár papírt találtam a  földön . A lábam előtt és hevert egy a földön ezért fel is vettem , gondoltam elolvasom azt a levelet is ami az én levelem ellentéte. Csak ennyi ált rajta:

Sajnálattal közöljük hogy nem te vagy a szerencsés új bandatagunk.

Ezt komoly? Csak ez az egy mondatnyi mondani valójuk volt?

Eldobtam a levelet és elindultam visszafele a folyosókon de az a helyzet hogy vissza már nem találtam így az elő folyosón amit megláttam lekanyarodtam. Pár kanyarodás után megláttam egy fekete ajtót amin egy fekete pólós személy jött ki . Bill.

-         A női mosdó a másik irányban van. Te merre kóricáltál?

-         Tudom . Meg is találtam csak el akartam köszönni Nikoltól de már nem találtam ott senkit csak a székeket meg az eldobált elutasító papírokat.

-         De egyedül ne menj sehova. Tudod mennyi paparazzi van itt?? Bárhonnan lefotózhatnak és a címlapra kerülsz. Ne mászkálj még egyszer egyedül.

-         Akkor mostantól sehova sem mehetek csak a mosdóba?- kérdeztem cikikusan.

-         Nem! Csak…- harapta el a mondat végét.

-         Csak mi?- kérdeztem miközben a kézfejemet fordítottam fel.

-         Még ne menj egyedül sehova és kész! Na gyere be!- jelentette ki Bill.

Azzal az erővel amilyen gyorsasággal a választ adta, be is rántott a szobába a csuklómnál fogva.

-         Te meg merre jártál?- kérdezte tőlem Tom.

-         El ment sétálni. – válaszolt helyettem Bill.

-         És ez most mért baj?- kérdezte Tom

-         Mert tele van ez a rohadt tábor papparazzokkal. Egy kattintással lekapják a kiscsajt és a címlapon is találjuk holnap.

-         Nem kiscsaj hanem Ria a nevem !- kaptam fel a fejmet.

-         Oké, ne haragudj csak egy kicsit  még féltelek hiszen bocsáss meg de új vagy még a szakmában és nem tudod elképzelni milyen könnyű a címlapra kerülni. – magyarázkodott nekem Bill.

-         Nem vagy az apja Bill- kiabált rá az öccsére Tom.

-         Tudom. – válaszolt szégyenlősen Bill.

-         De most ezen ne veszetek már össze. Inkább válaszoljatok arra hogy mire várunk ebben a rohadt szobában és mikor kaphatom meg a cuccaimat ?- emeltem fel a hangomat amit később meg is bántam

Halál csönd volt egy percig aztán Tom mekegve makogva válaszolt.

-         Hát csak annyira hogy elmenjenek a jelentkezők és beszállhassunk a buszba. A cuccaidat meg mindjárt lehozzák.

Abban a pillanatban valaki kopogott az ajtón.

-         látod már itt is van a cuccod. – ált föl Tom és nyitotta ki az ajtót.

-         Jó napot, elnézést,de ezt a csomagot küldték el velem. - hallottam egy középkorú férfi hangját az ajtóból.

-         Köszönjük – emelte be Tom a bőröndömet az ajtón.

-         Nincs mit. - és azzal a lendületettel el is tűnt az új az ajtóból mire odaértem volna Tom háta mögött. Tom be is csukta az ajtót.

-         Tessék parancsolni. – adta elém Tom a bőröndömet.

-         Köszi.

-         Nem is olyan nehéz. – állapította meg.

-         Hát mit tegyek be 2 napra?? Téglákat?- mosolyogtam rá Tomra.

-         Nem, csak megszoktam hogy Bill minden szir-szart bepakol a bőröndbe és természetesen e miatt tök nehéz a bőröndje.

-         Hééé!- húzta össze a szemöldökét Bill Tomra.

-         Bocsesz öcsikém de ez az igazság.

Amíg ők megbeszélték miket pakolásznak a bőröndbe addig Én ki akartam venni egy sportcipőt. Akkor döbbentem rá hogy elraktam a  TH cipőmet is, de ez most nem lenne a megfelelő pillanat hogy felvegyem úgy hogy kivettem a  fekete sportcipőmet és lehúztam a tűsarkú bokacsizmám. Amikor bekötöttem a cipőfűzöm akkor jutott eszembe hogy egyáltalán nem megy a ruhámhoz de akkor sem kínzom tovább magamat, mert a sarkamat igen szépen feltörte a bokacsizma .

-         Szép ez a cipő. -  mondta Bill miközben a cipőfűzőmet tömködtem a talpam oldalához.

-         Köszi.

-         Hogy hogy átvetted? – kérdezte Gustav.

-         Mert feltörte a sarkam.

-         Kell ragtapasz? – kérdezte tőlem Georg.

-         Ja ! Nem köszi csak egy kis seb. – magyaráztam.

-         Ha sikerült rendbe raknod a fűződ akkor elindulhatnánk a cuccoddal a buszhoz.

-         Oké.

-         Tom kivisz a kocsijával reptérre és akkor holnap után vissza kellene már jönnöd. – jelentette ki Bill.

-         Tudom. – mondtam ondterhelten.

-         Valami baj van az időponttal? – kérdezte Gustav.

-         Jaj nem dehogyis csak nehéz lesz elköszönnöm apukámtól. – válaszoltam

-         Meg anyukádtól gondolom. – vetette fel Tom.

-         Az én anyukám nem vett részt az életemben. 6 hónapos korom óta apukám nevel.

-         Ohh Én sajnálom. Elnézést. Mekkora bunkó vagyok. – esedezett Tom.

-         Nem, semmi baj, ezt gyakran hozzák fel.

-         Akkor – vette a kezébe a bőröndömet Tom- Gyere mert a géped 1 órán belül felszáll.

-         Hát akkor siessünk.

-         Nah, gyere te Törpilla. – rángatta vállamat Tom.

-         Van valamilyen sapeszod,  Ria?-  kérdezte a másikoldalamon Bill.

-         Nincs, azt nem hoztam.

-         Nem baj – levette a fejéről a skinhad sapkáját és a fejemre húzta- itt az enyém. Na, és napszemüveged?

-         Azt sem hoztam, nem gondoltam hogy engem választotok ki.

-         Nem baj itt az enyém. Nyújtotta oda nekem hátulról Gustav a napszemüvegét.

-         Köszönöm. – felvettem és  befordultam a folyosó végénél ami egy hatalmas üvegajtóhoz vezetett. Amikor megláttam azonnal meg megálltam mert annyi újságíró ált az ajtóban hogy nem mertem  tovább menni.

-         Na ne ! hogy a kurva életbe, Bill azt mondtad hátul nem lesz senki! – fordult hátra Tom hogy lássa Billt.

-         Mert nekem azt mondták hogy előre terelnek mindenkit. – mentegetőzött Bill.

-         Most mi legyen? A kocsi itt áll nem messze.

-         Nem tudom. Talán vágjunk át az újságírók között. – javasolta Bill Tom kérdésére.

-         Riával? Most csak hülyéskedsz ugye?- kérdezte Tom öccsétől de látván hogy Bill nem viccel Tom a nyelvével megpiszkálta a piercingjét és a tartójához nyúlt. Képtelen volt eldönteni most mi legyen.

-         Egyszer meg kell tanulnia. – jelentette ki Bill.

-         Igen! De nem most .- válaszolt erőteljesen Tom.

-         Pedig máshogy nem jutunk ki a kocsihoz. - vágott közbe Gustav.