Egyszer meg kell tanulnom…csak nem most.

Életem most fogok először átvágni egy csomó újságíró között.

Csak egy baj van. Lehet hogy a tömegben egyszerűen el fognak taposni. Miközben a szemüveg mögött töprengtem mi legyen addig Tom megrázta a vállam és a kezét nyújtotta felém. Én felnéztem rá mert nem értettem mit akar. Egyszer csak megragadta a kezemet és elkezdett húzni maga után. Kinyitotta az üvegajtót és egyszerűen csak átrontott a tömegen. Egyre több kérdést tettek fel a srácoknak de mindegyik csak annyit mondok:- Most nem válaszolok. Hirtelen egyszer csak kicsúszott a kezem a kezéből és valamelyik újságíró félrelökött. Egyre több ember között álltam egyhelyben mikor rádöbbentem elvesztem a  tömegben. Elindultam egyenesen, és egyszerűen félrelöktem az embereket. Még elnézést sem kértem, pedig ez nem vall rám. Billnek igaza volt, valamikor meg kell tanulnom, csak az a helyzet hogy nem most!Amikor félrelöktem az utolsó ember is egy járda szélét láttam. Körbenéztem de nem láttam semmit. A Tömeg közül hallottam egy férfi hangot aki azt kiabálja ijedten hogy : -RIA!!- visszafordultam de csak ugyan az az ember állt ott akit utolsónak félrelöktem. Remek, elvesztem a tömeg végén, és a gépemet el fogom késni. Haza ma már nem jutok.

Egyszer eszembe jutott hogy átmegyek a  másikoldalra úgy hátha töbre jutok. Átszaladtam amikor egy kocsi sem jött és megálltam egy parkoló automata mellett. Vártam hogy majd Tom felbukkan valahol, de sehol sem láttam. Vártam és vártam.

Egyszer csak annyit vettem észre hogy valaki csuklón fog hátulról és elkezd húzni előre. Bill volt. Bill megtalált. Nem éppen rá vártam de Ő is nagyon jól megfelelt. Egy fekete kocsi előtt ált meg és hozzám fordult.

-         Ria, figyelj rám. Ebbe a kocsiba be kell szállnod . Ne aggódj csak Tom ül venne. Kivisz a  reptérre remélem holnap után még épségben látlak, mert őszintén szólva ahogyan el tudsz tűnni valami elképesztő. - mosolyodott rám. Amikor észbe kaptam már ki is nyitotta előttem a kocsiajtót. Levettem gyorsan a sapkát a fejemről és odaadtam neki.

-         Köszönöm, de tartsd meg . Szűkséged lesz még rá a reptéren.

-         Nem kell köszönöm. Én nem félek a fotóktól- rámosolyogtam és beszálltam az autóba.

Az autó egy fekete BMW volt. Jobb oldalon volt a kormány és baloldalon az anyósülés. Amint beszálltam Tom rögtön megnyomta a pedált és a reptér felé vette az irányt. Az eső elkezdett cseperegni. Egyre jobban kopogtak az esőcseppek az ablakon. Tom egyszer csak egy éles kanyart vett amibe a hátsó ülésen lévő bőröndöm egyszer csak leesett az ülésről.

-         Remek. – pufogott Tom.

-         Mi az?- kérdeztem.

-         Piros lámpa. És e miatt a rohadt eső miatt csúszik a gumi is.

-         Azt annyira nem rossz a helyzet hogy a piros lámpánál felidegesítsd magad.

-         Ria, 20 percünk van hogy kiérjünk. Ha nem vesztél volna el a tömegben már régen kint lennénk. – vágta hozzám.

-         De hát Te engedted el a kezemet. – magyarázkodtam.

-         Én ugyan nem!- nézett rám kidülett szemekkel.

-         Dehogynem! Egyszer csak még fogtad a kezemet aztán meg már nem.

-         Én egész végig szorítottam a kezedet. – jelentette ki miközben rántott egyet a kuplungon, mert a lámpa hírtelen zöld lett.

-         Mind egy már nem tehetünk semmit.

-         Ha lekésed a gépet itt kell maradnod velünk a szüleim házában.

-         Akkor húzz bele mert Én nem akarok zavarni. – parancsoltam rá.

-         Ugyan már! Csak a hangulatot dobnád fel. – mosolygott rám.

-         Én? Ezzel a zombi hangulatommal??- nevettem el magam amikor a hasam hirtelen elkezdett korogni. Gyorsan a hasamhoz kaptam a kézfejem- Ajaj.

-         Éhes vagy. – jelentette ki.

-         Nem mondod?- mosolyogtam rá amit ő valószínűleg nem látott mert az utat figyelte.

-         De.- mondta nevetve.

Amikor beértünk végre a reptér parkolójába kiszálltam és levettem a szemüvegemet. Kivettem volna a csomagomat de már Tom megtette helyettem.

-         Oda adod Gustavnak a szemüvegét amikor visszamész, ha szépen megkérlek?- nyújtottam felé mosolyogva.

-         Ria, még lesz bent egy csomó újságíró.

-         És? Én nem félek attól hogy lefotóznak ez Billnek is mondtam.

-         Ria Te nem tudod hogy ez mivel jár. – simította meg az arcomat- vedd fel azt a szemüveget és majd holnap után vissza adod neki.

-         Oké. - egyeztem bele.

-         Na gyere mert van kerek 10 perced.

Mire odaértem a repülő feljáróhoz egy úr közölte velem hogy már becsukták az ajtókat és csak az esti géppel tudok visszajutni Magyarországra. Elindultam visszafele de addigra már Tom nem állt ott. Megijedtem. Gyors léptekben kezdtem el sietni a parkoló felé . Láttam hogy Tom autója még ott áll. Nem érdekel hogy milyen ciki lesz de Én meg állok mellette és várok.

Körülbelül 20 perc várakozás után Tom elindult a kocsija felé ahol én már tűkön ülve vártam. Ahogy odaért a kocsihoz eldobta a cigit és értetlenül nézett rám.

-         Te meg mit keresel itt?

-         Hát a gépet lekéstük. – közöltem vele. – De a jó hír hogy holnap a reggeli 7: 30-al elmehetek vagy a ma esti 22:30- el mehetek még haza.

-         Király!- hajtotta le a fejét és vakargatta a tarkóját azon töprenget most mi a  frászt csináljon egy 15 éves lánnyal akinek már régen a hazavezető gépen kéne ülnie.