Végre Én vagyok a középpontban !

Éppen most fog előttem besétálni a 115. Remek van teljes egész 3 percem arra hogy felkészüljek testileg és lelkileg arra hogy éppen most fogok találkozni Tom Kaulitzal. Alig várom de félek is. Nem értem magamat. Én akartam ide jönni ,Én akartam Németországba kijutni, de voltaképp csak a  repteret meg a táborhelyünket láttam még eddig, de ami késik nem múlik még minden megtörténhet, gyerünk, kezdjünk bele.

Amikor sikerült magamat felspanolni , felálltam és elindultam a  gitárommal a fehér ajtó felé. Nikol még időben kapta el a csuklom és rántott vissza hogy megölhessen és szerencsét kívánjon. Amikor mind ezen már túl voltam csak annyit fogtam fel hogy a kilincset fogom és befelé tolom az ajtót. Amint benyitottam meg is fordultam és becsuktam magam mögött az ajtót. Minél tovább próbáltam volna húzni az időt hogy bártorsot gyűjtsek még, de már késő volt  elégnek kellett lennie annak a  bátorságnak ami most van bennem, amint megfordultam Bill, Tom, Georg és Gustav ott ült egy fekete asztal mögött ami előtt 2 méterrel egy fehér szék volt. A falak világos zöldek voltak. Szép szín, semmi bajom nincs vele, de ez most nagyon muszáj volt?? Pont zöld?? Már mindegy volt mert Tom a székre mutatott a kézfejével és egyértelmű volt hogy azt próbálja tudatni velem hogy „foglalj helyet”. A tűsarkú bokacsizmámban elindultam a szék felé. Amint a székhez értem a bal kezemmel a szoknyám alá nyúltam és elsimítottam hogy leülhessek.

-         Sziasztok!- köszöntem rekedt hangon.

-         Szia!- köszönt vissza mindegyik egyszerre.

-         Mi a neved gyönyörűség?- kérdezte Tom.

-         Ria.- válaszoltam a legegyszerűbben. Tom elmosolyodott.

-         Nagyon szép név, de ha szabadna az egész nevedet, akkor boldogan kezdhetnénk neki .-  kérte a nevemet udvariasan.

-         JA! Persze! Viktória Balogh.- válaszoltam zavarodottan.

-         Király!- kiáltott fel Gustav- Még egy Balogh a 30 közüle-mosolygott rám.

-         Hagyd már!- esett neki Tom mint egy 10 éves. –Csak hülyült ,Te vagy a 8 Balogh a sorban .- nyugtatgatott.

-         Hát ez igazán megnyugtat .- válaszoltam .

-         Jó hát ha befejezted a flörtölést TOM – emelte ki a nevet- akkor neki kezdhetnénk. Mit fogsz játszani?- Kérdezte tőlem Bill.

-         Én a Down on you-t szeretném eljátszani .-  tudom hogy nem a Down on you volt eltervezve de jó egy kis spontalitás is.

-         Remek, azt nem sokan játszották. Sőt… senki eddig.

Elmosolyodtam majd neki kezdtem a gitárjátéknak az első pár akkord után Tom megállított és így szólt:

-         Ugye tudod hogy énekelned is kell?- kérdezte tőlem boci szemekkel.

-         Persze- Vágtam rá. Király azt egyáltalán nem gyakoroltam.

Amint megint belekezdhettem az akkordok csak úgy jöttek. Úgy pengettem már majdnem, mint aki profi. A hangom sem volt olyan szörnyű. Amikor a dal közben egyszer-egyszer felnéztem láttam hogy Bill és Tom egyfolytában egymásra néz és mosolyog. Mintha telepatikusan közölnék egymással a mondanivalójukat.

Amikor végeztem a dallal és a hangom is elhalkult majd elhallgatott , rájöttem hogy nem is volt olyan rossz. A gitárt letettem magam elé és felnéztem, vártam a  véleményosztásra.

-         Hát ez.. ez.. ez valami- krákogott Gustav. Erre a véleményre le is hajtottam a fejem azzal az indokkal hogy nekem itt végem, kiestem, ennyi is volt.

-         Király volt szépségem!- kiáltott fel Bill.

-         Mondd csak hol rejtőztél eddig? Hány éves vagy és honnan jöttél?- zúdította rám Tom a kérdéseit.

-         Mondd csak Tom nem tudsz olvasni? Ott van előtted az életrajza , olvasd el!- szólt rá Georg amire Tom hátra is hajolt és csúnyán nézett Georg-ra.

-         Öm.. Magyarországon és 15 éves vagyok- jelentettem ki mielőtt összevesznek  itt nekem azon a fránya nyomtatványon.

-         Hűű.. te aztán fiatal vagy!- csodálkozott el Bill.

-         Igen de milyen tehetséges. Vigyázz Bill lehet hogy vetélytársad akadt  éneklés téren. - Mosolygott öccsére Tom.

-         Na ja.- hajtotta le a fejét Bill az önéletrajzra.

Egy perc halk tanácskozás után és egy perces gondolkodás után Bill hozzám szólt végre. Kezdtem úgy érezni magam mint egy szobor aki előtt csak beszélgetnek és madarakat etetnek.

-         Na akkor ugyan azt mondom el neked is mint a többieknek. Amint a meghallgatásnak vége mindenkit az aulába hívunk és a segítőink mindenkinek kiosztják a névre szóló levelét amit akkor bonthatok ki amikor azt mondjuk…- szakította félbe Tom Billt.

-         MOST!!- kiabálta Tom

-         Tom, basszus , beszélek- kiabált rá bátyára Bill.

-         Ne haragudj öcsikém, de ezt imádom.

-         Szóval amikor azt mondja Tom hogy most- hajtotta a fejét Bill Tom felé hogy fokozza azt a gondolatát hogy rá gondolt- akkor kinyitja mindenki a levelet és csak 1 kapja a gratulált levelet a 150 jelentkező közül. Az az egy szerencsés, és tehetséges gitáros, haza kell hogy utazzon egy napra hogy összepakoljon és hogy elbúcsúzhasson. Amikor visszajön ide Németországba a 7:00 repülőjével , akkor Mi fogjuk a reptéren várni.

-         Értem. Köszönöm hogy meghallgatatok .- köszöntem meg udvariasan.

-         Nincs mit. Mi köszönjük .- vágták rá szinte egyszerre.

Azzal az erővel ahogyan bejöttem ki is mentem. Az ajtó előtt Nikol már tűkön ült hogy miért voltam bent ennyi ideig. Amint kiléptem Nikol elém ugrott és faggatni kezdett,

-         Na mi volt?? Mondd már!- faggatott.

-         Hát azt hiszem tetszett nekik- tettem szét a kezem magam előtt.

-         Ohh hát ez király! – ölelte át a nyakamat Én pedig megütögettem  hátát .

-         Te .. nem is voltál ideges? – kérdezte tőlem miközben a két keze a vállamon volt.

-         Kellett volna? Akkor csak elrontottam volna az egészet és mellesleg igazam volt mert ha akkor vissza mentünk volna aludni akkor most nem mentem volna be.

-         Jól van, Jól van igazad volt. – jelentette ki.

De abban a pillanatban Tom nyitotta ki a hátam mögött az ajtót és nagy hangon így szólt:

-         Kedves jelentkezők! Megtaláltuk a plusz gitárosunkat szóval nagyon szépen köszönjük a többi jelentkezőnek de most arra kérjük őket hogy menjenek vissza a szobájukba , hozzák le a csomagjukat és várjanak az udvaron a buszra. Az eddig meghallgatott jelentkező pedig menjenek az aulába.

És azzal a lendülettel ahogyan kijött a mögöttem álló 117 jelentkező is kijött Tom mellett. Tom bement és becsukta az ajtót.

Egy hosszú szőke hajú lány jött ki az ajtón egy borítékkal a kezében. Elég szomorú arcot vágott.

-         Szia! Ne haragudj de mi az a boríték a kezedben?? – nem tudom mi ütött belém de ha ez az a  boríték amire gondolok akkor nagy baj van.

-         Ezt a borítékot bent adták nekem. Azt mondták Én vagyok az utolsó .- válaszolt, de mást már nem tudtam kérdezni mert megfordult és elment.

Remek! Ha ő volt az utolsó és Tom azt mondta megtalálták az új  gitárosukat akkor ebben a  borítékban az Áll hogy gratulálnak neki és hogy felvették. Fölöslegesen ülök be az aulába, mert a szerencsés már meg van.