Hogy veletek milyen nehéz.

Amikor végeztem a kipakolással, kinyitottam az ajtót és elindultam lefelé. Természetesen senki nem volt a nappaliban ,már megint. Mi ez ? Ti nem is használjátok a nappalit vagy mi??

Hirtelen hatalmas nevetést hallottam a hátsó udvarról.

Kint vannak. Ki is mentem volna, de inkább most nem. Inkább iszok valamit mert szomjan halok. Öntöttem egy kis jeges teát a hűtőből aztán elindultam az ajtó felé. Amint kinyitottam a srácok felkapták a fejüket de csak Bill és Tom ült kint a kerti asztalnál.

-         HÉÉ, Ria! – mosolygott rám Tom- Na mi van ? Kipakoltál?

-         Ami azt illeti igen, kipakoltam.

-         Na és haragszol még ránk?- kérdezte Bill.

-         Nem, és nem is haragudtam csak nem adtál elég teret és már nem kaptam levegőt.

-         Értem Én. Kerüljelek el. – vonta le a következtetést.

-         Jaj , nem csak adj egy kis szabad teret, a húgodnak.

-         Hug?  Ti már testvériséget fogadtatok vagy mi? – kérdezte kétségbe esetten Tom.

-         Nem , csak Bill közölte velem hogy azért segít nekem mindenben mert a húgának tekint. – néztem Billre aki nagyban bólogatott.

-         Remek! Engem kihagytok a csomaghordásból, a pakolásból és már a testvériség dolgokból is. Remek mondhatom. – dühöngött Tom.

-         Jaj Tom! – néztem rá csúnyán.

-         Ne nézz csúnyán! – tekintett rám aztán vissza az üres műanyag üvegre amit azóta piszkált amióta kijöttem. Amikor látta hogy még mindig csúnyán nézek rá köhögött egyet. – Kezdek megijedni tőled. Komolyan. Fejezd már be.

-         Oké. – nevettem fel. – Hova tűntek a többiek?

-         Gustavra és Georgra gondolsz? – kérdezte Bill.

-         Nem, a két pincelakóra. Kire gondolnék úgy őszintén?

-         Jól van na. Elmentek bevásárolni. – válaszolt Bill.

-         Nagy bevásárlás?

-         Nem , csak ilyen rutin bevásárlás. Vesznek tejet meg kenyeret. – válaszolt Tom.

-         Ja meg minden mást amit éppen akkor megkíván a hasuk. – nevetett fel Bill.

-         Héé Ria ! Tudod mit lehet kezdeni egy üres üdítős üveggel? – kérdezte tőlem Bill miközben Billre tekintgetett és a piercingjét piszkálta a nyelvével.

-         Hát biztosan valami hülyeséget ha a piercingedet piszkálod és a szemöldöködet rángatod . - válaszoltam.

-         Őszinteségi játékot játszani. – felet Bill miközben előrehajolt és rátámaszkodott az asztalra.

-         Az meg milyen?

-         Olyan mint a felelsz vagy mersz csak nem éppen olyan. Valaki megpörgeti az üveget és akire mutat attól kérdez valamit amire őszintén kell válaszolni. – magyarázta Tom.

-         Szóval olyan mint a felelsz vagy mersz , csak éppen mersz nélkül. – állapítottam meg.

-         Hát ja! De kezdjük is el. – Sürgetett minket Bill.

-         Jó hát Én benne vagyok ! – válaszolta Tom.

-         És Te Ria! – kérdezték egyszerre.

Pár másodperc gondolkodás után válaszoltam.

-         Jó legyen ,de semmi disznóság.

-         Ígérjük semmi! – ígérkezett Tom.

Tom pörgetett és Billre mutatott az üveg eleje. Tom köhögött egyet, gondolkodás keppen.

-         Na, Bill. Bejön neked Ria?

-         Azt mondtam semmi disznóság. – csaptam egyet Tom vállára.

-         Ebbe nincs semmi „disznóság” – tette az idézőjelet ki az ujjaival.

-         15 vagyok ő meg 22. Az 7 év különbség. Ilyen estben ,ilyet nem kérdezünk.

-         Jó, jó akkor bejönne neked Ria ha 15 éves lennél. – közelítette meg Tom az előző kérdést.

Tomra néztem és meggörgettem a szemeimet. Bill rám nézett azzala  boci szemeivel . Gondolom azt kérdezte gondolatban hogy válaszolhat-e.

-         Jó, válaszolj.

-         Köszi! Igen bejönne HA – emelte ki – 15 éves lennék.

-         Oksa.- válaszolt Tom.

-         Tessék Bill itt az üveg. – csúsztatta át az üveget.

Bill pörgetett és természetesen mint mindig most is pechem van. Az üveg rám mutatott. A fiúk felujjongtak, amire én csak egy szem becsukással és egy fejlehajtással válaszoltam.

-         Na Ria!- szólított meg Bill.

-         Kérdezd csak. – ingattam a fejemet.

-         Mi a leg nagyobb titkod. – kérdezte miközben Tommal együtt egyszerre támaszkodtak az asztalra a könyökükkel és vártak a válaszomra. Nem tehetek mást. Válaszolnom kell. A számat kezdtem el rágni miközben azon gondolkodtam el mondjam-e vagy sem.

-         Hogy veletek milyen nehéz lesz az élet! – jelentettem ki.

A fiúk csak rámosolyogtak és még mindig a válaszomat várták.